Bojan Lazic


NB1-eslégiósok.hu, 2018. szeptember 17.

 

 

Született: 1974.05.13., Krusevac, Jugoszlávia (ma Szerbia)

Állampolgárság: szerb

Poszt: védő, középpályás

 

 

Jugoszláviában kezdte rúgni a bőrt, a Napredak Krusevacnál. Majd az 1999-2000-es idényben már a Sutjeska Niksicben játszott, s védőként egy gólt is szerzett a Hajduk Belgrád elleni, 4-3-ra megnyert meccsen. A következő idényben ismét váltott, és a másodosztályú FK Becejnél focizott tovább.

 

2001-ben Magyarországon folytatta, és úgy alakult, hogy itt is ragadt. Első csapata a Garami mester által irányított MTK volt. A Hungária körúton épp a délszláv vonalat erőltették, csapattársai között megemlíthetjük Smiljanicot, Branezacot és Jezdimirovicot is. Lazicra a középpályán számítottak védekező szerepkörben. 20 bajnokin dobták be a Borsodi Liga 2001-2002-es kiírásában, amin a kék-fehérek egyébiránt bronzérmesként zártak.

 

2003 tavaszán, a szintúgy délszláv Lambulic társaságában elhagyta a kék-fehéreket, és a Matáv Sopronhoz szerződött. A soproniak akkoriban elég jól álltak anyagilag, képesek voltak magyar szinten jó splíreket összevásárolni, így például a kerethez tartozott a volt fradista Tóth Mihály, az egykori debreceni Bagoly, vagy épp a korábbi NB1-es gólkirály Tíber. Ehhez képest 2002-2003-ban csupán a 9. hellyel kellett beérniük. Lazic alapemberré vált, 12 bajnokin játszott a kezdőben, háromszor lecserélték, egy gólt jegyzett a Videoton ellen, valamint egy pirosat begyűjtött a 30. fordulóban.

Bojan Lazic klubjai:
Napredak Krusevac
Sutjeska Niksic
FK Becej
MTK
Matáv Sopron
FTC
ASK Horitschon
Soproni VSE

Az új szezont új edzővel, Pintér Attilával kezdte a Sopron, s ez meg is látszódott a javuló eredményeken, a bajnokságban az ötödikek lettek, míg a kupában a negyeddöntőig jutottak, ahol az angyalföldi legények megálljt parancsoltak nekik. A szeb szűrő 26 alkalommal lépett pályára, s a kártyázásban jól teljesítvén öt sárgát szerzett. Az új szezonkezdet előtt, nyáron röpke két meccs erejéig a Matáv Sopron bemutatkozhatott az Intertotó Kupában. A Teplice elleni első meccs meglepetésre egy gólos soproni diadallal zárult. Ám a visszavágón érvényesült a papírforma, a mieink szempontjából 1-3 lett a vége. Érdekesség, hogy a cseheknél szerepelt az a Martin Klein, aki később a Fradiban is letette névjegyét.

2004-05 egyértelműen a legeredményesebb évadja volt a hűség városában. Nemcsak Lazicnak. A soproni fiúk már a bajnokságban megmutatták oroszlánkörmeiket, például az újpesti lilákat 4-2-re,a Vasast 1-0-ra, az FTC-t pedig 3-0-ra zúzták le. Mindezzel együtt is csak a 7. helyet hozták össze. Na de az MK-ban! Történt, hogy Lazicék komoly skalpokat gyűjtve, mint a Debrecen és a Honvéd, bekerültek a finálét vívó gárdák közé. 2005. május 22-én került sor a kupa sorsát eldöntő összecsapásra a Fradi és a Sopron között. A botrányos, négy kiállítással is fűszerezett meccs 5-1 arányú kiütéses soproni diadallal végződött. Ezzel a Matáv Sopron története során először hódította el a Magyar Kupát! /És utoljára is, hiszen a soproni klub 2008-ban becsődölt, s jogutód nélkül megszűnt. - a szerk./ A kupagyőztes gárda legjobbjai a sokadvirágzását élő Bárányos Zsolt, Szekeres Tamás, Tóth Mihály trió, az őssoproni Sira István, valamint az egykori MTK-s Balaskó Iván voltak.

A sikercsapat azonban nem sokáig maradhatott együtt. Miután a Matáv megszakította a kapcsolatot, a főszponzor hiányában bizonytalan helyzetbe került a klub, s a kulcsemberek sorra elhagyták Sopront. Lazic egyelőre maradt. Végül egy romániai üzletember, Vizer Máriusz érkeztével stabilizálódott a helyzet. Az új tulaj egy rakat játékost hozott, jórészt az általa birtokolt román másodosztályú Liberty Szalontától. Tehát mennyiségre legalábbis feltöltötte a keretet... Így alaposan fölforgatott csapattal vághattak neki az UEFA Kupának, ahol a Metalurg Doncekkel találkoztak. És Lazicék sajnos jókora zakót kaptak a MetaDontól, összesítésben 5-1 lett az ukránok javára. A hazai Szuperkupa fináléján sem termett sok babér a Sopronnak. Igaz ugyan, hogy az első meccsen 4-2-re verték a Debrecent, sőt Bojan Lazic szerezte a 3. gólt 11-esből! De a visszavágót 3-0-ra behúzta a Loki, ezzel övék lett a serleg.A Borsodi Liga 2005-06-os idényét is gyengén kezdte a Sopron, öt forduló után csupán a 13. helyen szerénykedtek. Noha Lazic a bajnokikon élvezte a bizalmat, sőt gólt is jegyezhetett a Honvéd ellen, mégis 2005 szeptemberében a sikertelenség okán vele és Zombori Zalánnal szerződést bontottak.

 

Bojan Lazic sikerei:
MTK
Magyar bajnoki bronzérmes (2001-2002)
Matáv Sopron
MK-negyeddöntős (2003-2004)
MK-győztes (2004-2005)
FTC
NB II-es ezüstérmes (2006-2007)
NB II-es bronzérmes (2007-2008)
Soproni VSE
NB III-as bronzérmes (2009-2010)
Győr-Moson-Sopron Megyei Kupa-győztes (2009-2010)
NB III-as bajnok (2010-2011)

Néhány hónapnyi "munkanélküliség" következett, ám a téli átigazolási időszak során máris csapatot talált. 2006 januárjában a Fradival állapodott meg. Debütálására rögtön az első tavaszi összecsapáson, a Videoton-FTC-n került sor,ami békés 1-1-es döntetlennel zárult. A szezon hátralévő részében a szerb még 9 bajnokin szerepelt. Lazic akkor még nem sejthette, hogy ez az utolsó NB I-es idénye. Bár a Fradi a hatodik lett, ám mégis csak egy osztállyal lejjebb folytathatta. Ugyanis a labdarúgó szövetség megvonta a Zöld Sasok repülési engedélyét, így egészen a másodosztályig zuhantak. Az NB II Keleti csoportjában induló ferencvárosiak a 2006-07-es bajnoki rajtra alaposan átalakultak. Aki tudott, menekült. Botis, Bajevski, Tőzsér, Leandro, Sasu... Lazic maradt. És a megfiatalított gárdában az immár 32 éves szerb légiósnak valamint a néhány rutinosabbnak, Lipcseinek, Dragónernek, Tökölinek kulcsszerepet szántak a tervezett azonnali visszajutásban. A bajnokság elején szárnyalt is a Fradi, a 6. fordulóig még pontot sem vesztett. Aztán becsúszott pár kínos döntetlen, például otthon a Szolnok elleni 0-0, úgy váltak egyre kevésbé magabiztossá. Majd bekövetkezett a 21. játéknapon az első vereség is, hazai pályán egy csúfos 1-3 a Kecskeméttől. Ez aztán kizökkentette a Fradit, és végül a csoport élén a kiegyensúlyozottabb Nyíregyháza végzett. Sajnos az MK-ban sem sikerült az előzetesen a vezetőség által kitűzött nemzetközi kupaindulás elérése. A negyeddöntőben a Vasas állította meg őket, és Lazic éppen ellenük szerezte idénybeli egyetlen gólját.

Miután újabb évet kellett az NB II-ben kínlódni, 2007 nyarán a ferencvárosi stáb ezúttal a biztonságra törekedve alakított a kereten. Jöhettek a kipróbált, veterán harcosok, Lisztes, Mátyus, Vincze Ottó, Horváth Péter. Azonban a Retro Fradi sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kínosabbnál kínosabb vereségek születtek, például a Makó, a Bőcs vagy a Vecsés is az Üllői útról tudtak pontot lopni, Kecskemét és a Szolnok pedig oda-vissza levadászta a meglehetősen szárnyaszegett Sasokat. Így persze elmaradt az áhított bajnoki cím és feljutás, sőt mindössze harmadikként végeztek. Természetesen a nyáron újabb tisztogatás következett, s Lisztessel, Mátyussal együtt az immár 34 éves szerb középpályást is kirúgták.

 

Lazic meg sem állt Ausztriáig, leszerződvén a Burgenlandligában játszó ASK Horitschon gárdájába. 2008-09-ben az osztrák kiscsapatban 18 bajnokin állt ki, és két gólt is jegyzett. Mindkettőt a Sankt Margarethen ellen.

 

2009 nyarán már ismét Magyarországon focizott, miután az NB III-as Soproni VSE-be igazolt. Ebben a transzferidőszakban érkezett régi MTK-s harcostársa, Smiljanic is. A két rutinos szerbbel alaposan megerősödő vasutas gárda a Bakony-csoport egyértelmű bajnokjelöltjévé lépett elő. Ám ez a 2009-10-es pontvadászatban csak a bronzéremre volt elég. Kárpótlásul viszont elhódították a Megyei Kupát. A 2010.05.04-i döntőben Börzsök duplájával 2-0-ra verve a Lövő SE-t. A 2010-11-esben viszont már kijött a lépés, és a Lazicot, Smiljanicot, Bausz Róbertet, Planéta Szilvesztert is a soraikban tudó soproni vasutasok az első helyre robogtak. Egy osztállyal följebb léphetett tehát az SVSE, ám mintha retúrjegyet váltottak volna, szinte csak a kiesőzónában toporogtak. Aztán némileg váratlanul, megnehezítve saját helyzetüket, a szezon vége előtt pár héttel elküldték a 38 éves szerb légióst, aki a gárdának addig oszlopos tagja, sőt csapatkapitánya is volt. Lazic a Soproni VSE színeiben 77 bajnokin két gólt szerzett.

 

Ezután játékosként abbahagyta a focit, de a futballtól nem szakadt el. 2014-ben a Soproni VSE sportigazgatójának nevezték ki, majd 2017-ben a Pukás Akasémia tartalékcsapatánál dolgozott edzőként.

 

 

 

 

 

Forrás: Wikipedia | Jugoszláv bajnokság, '99-'00 | MLSZ Adatbank | Lazic az ASK Horitschonban

Kép forrása: Tempó Fradi

 

 

ugrás az elejére

 

vissza a légiósokhoz

 

Minden jog fenntartva!

  • nb1-es légiósok.hu
  • Impresszum
  • Szerzői jogok
  • Blog
  •