Kenneth Christiansen

Kenneth Christiansen (Heiner-Möller)

 

Született: 1971.01.17., Dánia

Állampolgárság: dán

Poszt: csatár, középpályás

 

 

Junior éveit a koppenhágai Boldklubben 1903 nevű, hétszeres dán bajnokcsapatban töltötte. Hat esztendős korában kezdett el itt focizni 1977-ben. Egészen 1991-ig játszott a B 1903-ban.

 

Majd átigazolt a dán harmadosztályú Ølstykke FC-be. '92-'93-ban sikerült megnyerniük a bajnokságot, így eggyel feljebb folytathatták! Ebben a szezonban a kupában is remekeltek, átgyalogoltak a Slagelsén, a Rosenhojon, a Dragoron, végül a nyolcaddöntőben a Nastved BK állította meg őket.

 

Ezután Christiansennek bejött egy külföldi lehetőség, a svájci Basel hívta, ám az átigazolás meghiúsult. Ekkor kereste meg Nyilasi Tibor, a Fradi edzője, s rábeszélte, hogy Magyarországra igazoljon. A 23 éves dán légiós pedig belevágott a kalandba, s 1994-ben, a tavaszi idény hajrájában szerződött az Üllői úti klubba. A Fradiban ekkor többek közt Szekeres, Lisztes, Simon, ifj. Albert, Lipcsei, Keller fociztak!

Christiansen hamar közönségkedvenccé vált lendületes, gyors játéka miatt! Noha csatárként nem igazán rúgott gólokat, inkább az előkészítésben jeleskedett!

Bemutatkozására a Vasas-FTC MK-elődöntő második összecsapásán került sor, melyen a zöld-fehérek nyertek 2:1-re. A dán csatár kiválóan depütált, gólpasszt adván Kovács Józsefnek!

A Magyar Kupa döntőjét a Honvéd ellen játszották az Üllői útiak, 15000 (!) néző előtt, s a két mérkőzéses finálét 5:1-gyel hozták a ferencvárosiak, ezzel elhódítva a trófeát! Az első meccsen - mely 3:0-ás zöld-fehér győzelemmel ért véget - a dán ezúttal Pálingnak osztott ki egy asszisztot, a visszavágón pedig ő szerezte meg a vezetést!

A bajnokságot a zöld-fehérek negyedikként fejezték be, Christiansen 5 meccsen játszott, gólpasszt adott a Csepel, a Parmalat ellen, plusz a fehérváriaknak gurított is egyet!

Aztán a szezon végén távozott Nyíl, vagyis Nyilasi, az új tréner pedig Novák Dezső lett. Érkeztek támadók is, a szőke dán komoly riválisokat kapott, Neagoe és Kopunovic személyében.

A '94-'95-ös szezont rögtön egy diadallal kezdték, a 1994. augusztus 3-án játszott Szuperkupa-döntőn 2:1-re legyőzvén a bajnok Vácot! Christiansen végig a kezdőben volt, sőt egy nagy helyzetet ki is hagyott.

Még a '94-'95-ös NB1 rajtja előtt, augusztus 11-én elkezdődött a Fradi nemzetközi kupaszereplése a luxemburgi Dudelange ellen. Akik amúgy nem sok vizet zavartak, a zöld-fehérek egyenesen gáláztak, mindkét meccsen 6:1-ra alázván a németalföldieket. A dán idegenlégiós az első mérkőzésen gólpasszt adott, majd a másodikon maga is föliratkozott a góllövők listájára. A zöld-fehérek a CSZKA Moszkva ellen folytathatták, s a két izgalmas összecsapás után a Fradi jutott tovább! Az első meccset a "C" betűs moszkvai gárda nyerte 2:1-re, a zöld-fehérektől éppen Christiansen köszönt be. Ez a találat volt talán a legértékesebb gólja a zöldeknél! A csapat szempontjából is fontos gól volt, mivel az Üllői úti visszavágón, a lelátón 20000 (!!) szurkoló buzdításával a Fradi 2:1-re nyerni tudott, így kiegyenlítette az állást! S miután a hosszabbítás nem hozott újabb gólt, következtek a büntetők! A ferencvárosi játékosok pontosan rúgták be mindet, Christiansen is értékesítette a sajátját, ám az oroszok hibáztak, így az FTC mehetett tovább! Bravúros győzelem volt!

 

 

A harmadik körben, immár a legjobb 16 között egy igazi nagyágyút fogtak ki, az FC Portót! Secretário, Vitor Baia, Drulovic, Folha... Csak néhány ismertebb név a portugál csapatból. Ráadásul a Fradi pechjére még csak nem is a legerősebb csapattal álltak ki, mivel sérülések, eltiltások miatt nélkülözték Lipcseit, Szekerest, Simont, Kopunovicot, Neagoét. A megfogyatkozott Fradi Portóban csúnya verést kapott, 0:6... Ezek után a visszavágó csak formalitásnak tűnt a portugálok számára, ezért egy kissé tartalékos kezdővel álltak ki az Üllői úton. Az FTC azonban nem adta fel, s ha az állást megfordítani nem is volt esélye, lelkesen focizva 2:0-ra győztek Zavadszky és Neagoe góljával! A második zöld-fehér gólt egyébként a külföldiek hozták össze, ugyanis a dán támadó - aki ezúttal középpályást játszott- ívelt labdáját váltotta gólra a román csatár! Mindenesetre a Fradinak bár véget ért a KEK, de legalább szépen búcsúzott.

Az Üllői úti klub számára maradt a bajnokság, ahol szépen meneteltek, a bajnoki aranyig! Sőt, újra begyűjtötték a kupát is! Christiansen a szezon során sérüléssel és riválisokkal bajlódott, így csak 15 bajnokin léphetett pályára, s azokon egy gólt vágott a BVSC-nek, valamint két gólt érő átadást adott társainak a ZTE és a Sopron ellen. Az MK-ban 9 mérkőzésen 4 -szer talált a hálóba.

 

1995 nyarán távozott a Fraditól, s hazatért Dániába, a Vejle BK-hoz. Új klubjában az akkor fiatal tehetség Thomas Gravesennel focizhatott együtt, aki későbbi karrierje során eljutott Hamburgba és a Real Madridhoz is.

Christiansen a Vejlénél 3 meccsen játszhatott.

 

Majd 1996-ban átigazolt a Boldklubben af 1893 csapatához, amely a másodosztályban szerepelt. '96-'97-ben nyolcadik, '97-'98-ban ezüstérmes lett, azaz feljutott a dán Szuperligába. A kupában mindkét évben a nyolcaddöntőig jutott a másodosztályú együttes.

 

Christiansen klubjai

 

Az 1998-99-es szezon során immár az élvonalban szerepelt a B 93, Christiansen 19 bajnokin lépett pályára , s két gólt jegyezhetett, az Aarhus és a Viborg kapuját vette be. Ám még az idény közben váltott, leszerződvén az Aarhus GF- hez.

 

A B 93-ban egyébként csapattársa volt Daniel Jensen, aki a dániai évek után a Bundesligában futott be karriert, valamint a még tizenéves, pályafutása során a ZTE-nél megfordult Rajko Lekic is.

 

Az Aaarhusban 1999 tavaszán nyolc mérkőzésen kétszer talált be, a Herfolge ellen vezető gólt szerzett. Az AGF a tizedik lett, ahogy a következő bajnokság végén is. '99-'00-ben 19 meccsen focizott, s egyszer talált be az ellenfelek kapujába az AGF-Odense meccsen vezetést szerezvén csapatának, ám a gólváltások eredményeként 3:3-as döntetlen lett.

 

2000-ben elhagyta az AGF-et, és újra a B 93-at választotta. Itt érte egy súlyos lábtörés, ami szó szerint kettétörte pályafutását, s 31 évesen arra kényszerült, hogy felhagyjon a focival.

 

Ám nem tudván elszakadni a közegtől, maradt a futballban! Kezdetben a B 93, azután a Lyngby ificsapatainál dolgozott, majd egy svédcsavarral, bocsánat "dáncsavarral" előbb a Bröndby női focicsapatához került, 2006-tól pedig a Dán női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki!

Christiansennel a dán hölgyek kijutottak a 2007-es Kínában rendezett világbajnokságra, ahol a csoportjuk 3. helyén végeztek, Új-Zélandot legyőzték, viszont kikaptak a braziloktól és a kínaiaktól. A vb emlékezetes volt egy komoly botrányról, ugyanis a dánok vádja szerint az ázsiaiak a Dánia-Kína találkozó előtt zaklatták őket...

A 2009-es Eb-n szintén a csoportkör során véreztek el, egy Ukrajna elleni győzelemmel és két vereséggel a finnekkel valamint a hollandokkal szemben.

Christiansen vezetésével a legnagyobb sikerüket a 2013-as svédországi Európa-bajnokságon érték el a dán hölgyek. A csoportbeli küzdelmek során először a svédekkel mérkőztek meg, és Mariann Gajhede Knudsen góljával vezetést is szereztek, ám az ellenfél döntetlenre mentette az állást. Majd az olaszoktól kikaptak 2:1-re, a meccsen Mia Brogaard talált be a skandinávoktól. Az utolsó csoportmeccsen, a finnek ellen 1:1 lett, újra Brogaard volt eredményes. Csupán harmadikként végeztek, ám mégis sikerült továbbjutniuk a negyeddöntőbe! Ahol a franciákkal mérhették össze erejüket, s Johanna Rasmussen révén a vezető gólt a dánok szerezték, de mivel a francia hölgyek időben kiegyenlítettek, így 1:1-gyel ért véget a rendes játékidő, majd következhettek a tizenegyesek. Amiből a dánok kerültek ki győztesen! Bravúros győzelem volt, hisz az egyik akár a fináléra is esélyesnek tartott csapatot búcsúztatták!

A dán hölgyek immár az elődöntőben folytathatták, ahol igazi skandináv rangadót játszottak a norvég lányokkal, s utóbbiak vezető találatát Gajhede Knudsen egalizálta a 87. percben. Miután az állás nem változott, a büntetőkre került sor, ami a norvégoknak kedvezett.

 

Christiansen még a 2013-as évben, az elért sikerek után Nils Nielsennek adta át a dán női csapat irányítását.

 

Forrás: Dán bajnokság, 1992-93 | FTC, 1993-94 | FTC, 1994-95 | NSO-interjú Christiansennel | KEK, 1994-95 | Christiansen dániai statisztikája | A Dán női futball-válogatott eredményei | 2013-as női labdarúgó Európa-bajnokság

 

 

ugrás az elejére

 

vissza a légiósokhoz

 

Minden jog fenntartva!